Második rész.

Először nem hittem a szememnek. Tényleg a One direction áll tőlem 20 méterre? Egy párszor megdörzsöltem a szemem, akármilyen hülyén nézhettem is ki, nem érdekelt. Sokszor képzeltem el ezt a pillanatot, hogy meglátom a fiúkat.. Ez teljesen más volt. Lefagytam. Első gondolatom a heart attack-t után, Liza felhívása volt. A legjobb barátnőm nem hitt a fülének. Szerintem ő is ugrált egy sort. Sikítozva üzente meg, hogy csináljak 13378912454645654 képet. Na mindegy.. Egész sokat haladtunk a sorral, mióta megérkeztünk. Kb. 45 perce állhattunk ott, mikor egy öltönyös férfi elkérte a jegyünket. SIKERÜLT. Túl éltük a sorban állást. (Nem vagyok egy türelmes ember, utálok várakozni, de az 1D-ért mindent) Egész előre tudtunk menni Emyvel. Ez egy szabadtéri koncert volt, azért nem volt meghatározva a helyünk. A koncert fantasztikus volt, az összes számot végig énekeltem. Láttam a nénikémen, hogy mennyire örül, hogy én örülök. Nagy nehezen sikerült ki kuszálódnunk. Emy kérdezte, hogy most mit csináljunk, mivel d.u. 5 óra volt. Nem tudom miért, de fogtam magam és leültem a színpad előtti részhez. Egyszerűen csak felakartam dolgozni a történteket. Én. Londonban. Egy One direction koncerten. Félórája ülhettünk ott, mikor egy kapucnis fiú kijött az ajtón.. Gondoltam kérek tőle útba igazítást, mert még soha nem voltunk Londonban. Nagyon ismerős volt a hangja és úgy mindene, de nem mertem rákérdezni.. Kedvesen magyarázott nekünk, majd felajánlotta, hogy szívesen körbe vezet. Örömmel elfogadtam/tuk. Az idegen srác nagyon élvezetesen számolt be Londoról. Megmutatott már szép helyet a városban... Az összesre nem lett volna időnk. Aztán megálltunk. Emily megkocogtatta a vállam és szólt, hogy most neki el kell mennie. Szomorú voltam, amiért elment. Jobb lett volna vele és A sráccal végig nézni álmaim városát. A fiú mondta, hogy menjünk el egy kávézóba. A Starbucks felé vettük az irányt. Kértem egy mogyorós forró csokit és leültünk. Levette a kapucnit és a sálat és bemutatkozott. Hello, L........ Nem kellett mondania, tudtam ki ő. Liam Payne állt, vagyis ült előttem. Akiről annyit álmodoztam otthon. Egy pillanatra minden elcsendesedett. Újra és újra gondoltam a történteket. Én. Londonban. Egy 1D koncert után. A Starbucksban. Liam Paynnel. OMG.
Azt hiszem az eddigi életemben még soha nem voltam ilyen boldog. Aztán visszatértem a való életbe, ami nem is tűnt olyan valóságosnak. Liam megkérdezte, hogy minden rendben-e. Aztán rávágtam egy persze'-t. Én is bemutatkoztam neki, elmondtam, hogy Magyarországból jöttem és mindezt, hogy itt vagyok és részt vehettem a koncertjükön, a nénikémnek köszönhetem, aki velünk volt, Emilynek. Kedves mosollyal végig hallgatta a történetemet, majd szólt, hogy indulni kéne, mivel késő este van. Nem tudom miért, vagy, hogy mi okból de megkérdeztem tőle, hogy ha nem gond neki, be mutatná-e a fiúkat. A válasza csak annyi volt, hogy: Örömmel. :) 20 perce sétáltunk a sötét utcán, de nem féltem. Liam mellett biztonságban éreztem magam. Szerintem látta rajtam, hogy szét fagyok, ezért felajánlotta a sálát. Először nem akartam elfogadni, de mikor biztosított róla, hogy nincs rá szüksége, elfogadtam. Egy nagyon nagy házhoz értünk, saját kerttel. Kinyitotta a kis kaput előttem és az ajtóhoz vezetett. Belépve a házba elöntött a melegség, hihetetlen jó érzés volt. A 4 fiú tágra nyílt szemekkel pásztázott engem. Ott volt még Eleanor, Louis barátnője, de ő csak egy kedves mosolyt vetett felém. Liam bemutatott nekik. Emlékszem, nagyon kedves dolgokat mondott rólam.. Először Harry jött oda, igazán jó fej volt és kedves is egyben. Utána Zayn és Louis. Mindegyikőjük két puszival köszöntött. Legutolsóként Niall egy nagy adag sült krumplival és miután megkínált, bemutatkozott ő is. Aztán eszembe jutott, hogy milyen késő van és hogy "haza" kell mennem. Elmondtam Liamnek, hogy Emily, már biztos vár. Liam megértően bólintott és szólt a többieknek, hogy haza visz. A srácok és Eleanor kedvesen köszönt majd kiléptünk az ajtón. Csípős hideg volt. Miután ezt megállapítottam, Liamhez fordultam és megköszöntem, hogy haza akar vinni, de szívesen haza sétálok egyedül. Azonnal rám szólt, hogy ezt felejtsem el, nem hagyja, hogy hidegben egyedül "sétálgassak". Elmosolyodtam, de nagyon. Beszálltunk a kocsijába. Nem laktunk tőlük messze, max. 15 percre. Megköszöntem Liamnek, hogy elhozott és az egész napot. Ő csak mosolygott. Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból adtam neki egy puszit, remélve nem veszi tolakodásnak. Már éppen nyitottam az ajtót mikor megfogta a csuklóm és csak annyit mondott, Jó éjt, Lora. :)
Boldogság mérő: Több milliárd.