Tizenhetedik rész.

Miért nem hagy engem békén ez az idióta? Miért írogat nekem? Keressen már más "áldozatot".
Megmutattam Liam-nek, aki:
- Nagyon sajnálom Lora, ez az egész miattam van! Ha nem ismernénk egymást, nem lennének ilyen köcsög zaklatóid. Mondanám, hogy ne legyünk többet együtt, de azt nem élem túl. - nem mondtam semmit, csak megöleltem. Ne hibáztassa magát, nem ő a hibás, hogy vannak a világon elmebetegek.
- Menjünk Szívem. - mondtam.

A forró csokim melegítette a kezem a csípős hidegben. Igaz, nyár van, de Londonban ez már megszokott, hogy átlag alatti a hőmérséklet.
Liam az úton nagyon sokszor rám nézett. Néha visszanéztem. Szomorúságot láttam a szemében. A legutolsónál rákérdeztem.
- Baj van, Kicsim? -
- Hát.. Nem akarom, hogy idióták írogassanak neked. Féltelek. Nem akarlak még egyszer elveszíteni. - mondta
- Nem fogsz. - csókoltam meg. - Vigyázunk egymásra. - mondtam egy ölelés közbe.

Soha nem szerettem még így embert, mint akkor Liam-et. Elképesztő, hogy miket vált ki belőlem.

Mikor hazaértünk Liam el akart menni, mondván nem akar már zavarni. Biztosítottam róla, hogy itt mindenki szívesen látja. Sokáig kellett győzködni, de megérte. Itt maradt :) Szóltam neki, hogy elmegyek zuhanyozni, addig csináljon valamit, érezze otthon magát.

- Itt vagyooooooooook. - ugrottam a nyakába. Liam megcsókolt.
- Örülök. - suttogta
- Nem baj ha felnézek a netre? - kérdeztem
- Nézhetem én is? - mosolygott
- Persze - adtam neki egy puszit.

Elővettem a gépem, és bekapcsoltam. Mikor felmentem a netre, mindenhol 1000 milliárd üzenet, jelölés, taggelés. Minden. Rég voltam fent. Fura volt, hogy ilyen sok ideig nem gépeztem, mert nagy kocka vagyok.
Lenyitottam az ismerős felkéréseket.

- Őket nem ismerem. - mutattam az oszlopra - és őket sem.
- Ez a népszerűség. Sok ember bejelöl, de nem ismered őket. Remélik, hogy egyszer megismerhetnek. Ne jelöld őket vissza. - bólintottam, és rákattintottam az üzenetekre. Rengetegen érdeklődtek irántam, sokan azt akarták, hogy meghaljak. De egyik "Dögölj meg te whore" sem idegesített annyira, mint a telefonos zaklatóm.
- Na jó, nekem ennyi elég volt. Láttad már ezt a képet? - mutattam felé egy közeli képet rólunk, amit tumblr-re töltöttek fel.
- Nem, de tetszik. - puszilta meg a fejem.
Tovább néztem az üzeneteket, mikor egy ismerős név tűnt fel. A volt legjobb barátom írt.
- Szia Loraszita, rég beszéltünk. Nagyon híres lettél látom. :D Ha gondolod majd írj. :)x
Feladó: Wagner Noel
- Előtörtek belőlem az érzések, hogy régen mennyit voltunk együtt. Hogy mennyit beszéltünk és milyen jóba voltunk. De ő többet akart a barátságnál. Én nem. Elmentünk egyszer egy vidámparkba. A többiek kettesben hagytak minket. Noel, mint mindig csak poénkodott, én meg szokás szerint szét röhögtem magam rajta. Felültünk egy hullámvasútra és a végén... megakart csókolni. Én csak annyit mondtam neki, hogy ez nem lehet. Te mégiscsak Noel vagy....! Azon a délutánon megszakadt köztünk a kapcsolat. Néha még írtunk egymásnak, és beszéltünk is pár szót, de nem volt már semmi sem a régi. És nem, nem utáltam meg. Még mindig a legjobb barátomként tekintek rá, de ő már nem keresi a társaságom. Liam törte meg a "nosztalgiázásom".
- Jól vagy Lora? - kérdezte
- Itt van ez a fiú. - mutattam a képernyőre. - A volt legjobb barátom.
- Mi történt? - kérdezte Liam
- Sok minden. - folyt le egy könnycsepp az arcomról. - Liam magához ölelt és megnyugtatott, hogy nincs semmi baj.
Még gondolkozom, hogy visszaírjak-e Noelnek. Tekertem lefele a kis scrollbart, bal oldalt, és láttam, hogy Abby is írt.
- Írj már vissza Loraaaaaaaa!! Legalább, hogy élsz-e. (nem ez volt az első üzenete)
Feladó: Abby Parker
Visszaírtam neki, hogy igen, élek, és majd találkozhatnánk, hogy megköszönjem nekik, hogy nem hagytak egyedül. Azonnal válaszolt.
- Holnap, d.u. 2, starbucks. :) - visszaírtam neki, hogy oké, tökéletes.
Később kiderült, hogy Liam félt tőlük és volt is rá oka, de mindent csak a maga sorjában.

Este 11 volt, Liam már elment. Most 4 napig nem látom, klippet forgat a fiúkkal. Fogalmam se volt, hol van Emily, Liz és Bell. Egyedül voltam. Gyorsan lezuhanyoztam és mikor lefeküdtem volna, hallottam, hogy nyílik az ajtó. Lementem a lépcsőn, de nem láttam senkit/semmit. Egyszer csak lépteket hallottam és megfordultam volna, de valaki leütött.

Reggel, megint kórházban keltem. Szerencse, hogy most mindenre emlékszem. Mióta Londonban vagyok már 2-szer voltam itt. Azelőtt soha nem volt bajom. Bejött hozzám egy rendőr.
- Ms. Major? Jól érzi magát? - kérdezte
- Igen, köszönöm. Már megint miért vagyok itt? Arra emlékszem, hogy valaki megütött hátulról.
- Pontosan ezért és ezért vagyok itt én is. El kéne mondania, hogy mire emlékszik. Ohh, és még egy üzenete érkezett az este. Érdemes lenne megnéznie. - Gyorsan megfogtam a telefonomat. Egy pillanat alatt az üzenetekhez értem.

- Mondtam, hogy meghalsz, Szivikém. Bárhol vagy, megtalállak.;)xx Feladó: Ismeretlen
Na most már tényleg elegem van. Képes volt megkeresni és leütni engem? Komolyan nem normális.

- Pár hete, mióta ideköltöztem Londonba, ír nekem egy ismeretlen szám. A halálomat akarja.
- Csinált/Tett valamit, aminek köze lehet ehhez? - kérdezte
- Megismerkedtem az egyik bandával. Vagyis érti.. szóval. Összejöttem Liam-mel.
- Értem. Szóval nem ez az első eset ez az üzenet. Megtartotta a többit vagy kitörölte őket?
- Mind meg van. Kérem, derítsék ki, ki ő. Nem bírom már ezeket az sms-eket elviselni. Mindig elrontják a napom, soha nem hagy békén és most ez is. Nem normális. Eljött hozzánk, leütni.

A rendőr már válaszolt volna, mikor a kezemben lévő telefon rezegni kezdett.

- Már rendőr is szükséges? Seggfej. xx Feladó: Ismeretlen